Agyag a terápiáért, művészet a fejlődésért
A kerámiával való kapcsolatom ötéves koromban, teljesen váratlanul kezdődött, amikor egy művészeti kiállításon jártam. Máig élénken emlékszem arra az elsöprő késztetésre, hogy kinyújtsam a kezem, és megérintsem a formákat. Ez a korai hívás egész életemet meghatározta, és azóta is folyamatosan kutatom, mit képes kifejezni és elmondani az agyag.
Gyerekként általában nagyon beszédes voltam, mégis a kiállításon látott szobrok nyers, történeteket hordozó jelenléte órákra teljes csendbe és mozdulatlanságba dermesztett.
Amikor végül megszólaltam, ezt jelentettem ki:
„Tudom, mi leszek, ha nagy leszek! Kovács Margit leszek!”
Kovács Margit művészete kitörölhetetlen nyomot hagyott bennem. Bár ez a művészi hívás egy fájdalmas és traumatikus gyermekkor miatt hosszú időre háttérbe szorult, a múzeum emléke megmaradt bennem. Tizennyolc éves koromban ismét éreztem ezt a hívást. Húszéves koromra pedig a nyers agyaggal való munka már a túlélésem eszközévé vált. Segített abban, hogy formát adjak a valóságomnak, feldolgozzam azt, önállóvá váljak, és új kezdetet teremtsek az életemben.
A professzionális műhelymunkám 1995-ben, Budapesten kezdődött, ahol Borbás Anna keramikus mellett sajátítottam el a hagyományos európai technikákat. 1998-ban bekapcsolódtam a klasszikus brit műhelykerámia hagyományába, és Fiona Hendy mellett dolgoztam, aki a Cotswoldsban található Childswickham House Pottery Studio állandó keramikusa volt.

Korai munkáim elsősorban szobrok voltak. Az évek során ez az alap fokozatosan alakult át olyan funkcionális, kézzel épített tárgyakká, amelyekben továbbra is jelen van a szobrászi történetmesélés, ugyanakkor arra születtek, hogy együtt éljünk velük, kézbe vegyük és úgy olvassuk őket, mint apró történeteket.
Később a porcelán egy újabb felfedezési lehetőséget nyitott meg előttem, és innen vezetett tovább az utam a különböző texturális megoldások felé. Szeretek kísérletezni, egészen addig, amíg egy-egy technikában meg nem találom annak legteljesebb kifejezőerejét. Az utóbbi időben azonban a tanítás arra ösztönzött, hogy lelassítsak. Ezáltal még mélyebben kezdtem értékelni az agyag szerkezeti határait, valamint azt a terápiás képességét is, hogy
segíthet a gyógyulásban.
Ma interdiszciplináris művészeti gyakorlatom azt a határterületet kutatja, ahol az anyag találkozik az írott és kimondott szóval. Jelenlegi munkásságom két, egymástól különálló, mégis szorosan összekapcsolódó irányt követ: egyrészt absztrakt kompozíciókat, amelyek az érzékelést annak lényegére redukálják, másrészt impresszionisztikus műveket, amelyek egy hely és egy idő látható nyomait ragadják meg. Mindkét irányt a költészet és a megélt tapasztalat inspirálja, miközben az emberi utat – a fájdalmat, a veszteséget, a megmaradás
erejét és a reményt – kutatja.
Az absztrakt agyagformákra nem pusztán tárgyakként tekintek, hanem olyan edényekként, amelyeket kifejezetten arra tervezek, hogy befogadják, visszatükrözzék és felerősítsék a költészetet és a mély, bátorító irodalmat. A munkafolyamatom továbbra is meditatív, intuitív és mélyen személyes.
Olyan műveket hozok létre, amelyek az élet különböző aspektusait jelenítik meg: vannak közöttük olyanok, amelyeket szavakkal is ki lehet fejezni, és vannak olyanok, amelyekre a nyelv már nem képes. A költészet töredékeit közvetlenül a tapintható formákba ágyazva arra hívom a nézőt, hogy lassítson le, lépjen be egy intim térbe, és tapasztalja meg a túlélésről, a megmaradásról és az élet értelméről szóló, több érzékszervet megszólító párbeszédet.
Agyag a terápiáért, művészet a fejlődésért
KCC Gallery 2026 | Weboldaltervezés: Cazes Creative ©2026
WordPress használatával készült